A Vanyarci Evangélikus Gyülekezet története és jelene
Vanyarc község nevével egy 1286-ban kelt királyi oklevélben találkozunk először. IV. László király a tatárok elleni harcokban tanúsított hűséges szolgálataikért visszaadta János és Benedek nevű Nógrád megyei nemeseknek Wonorch nevű örökölt földjüket. A környék többször is gazdát cserélt, s mind a tatárjárás, mind a török idők erősen pusztították. A község újratelepülése 1705-ben kezdődött, amikor felvidéki településekről (Tisovec, Brusno, Cerovo, Lehota, Badin, Ponice, Nedeliste) érkeztek szlovákajkú telepesek, akik bár különféle szokásokat hoztak magukkal, de kivétel nélkül mind evangélikusok voltak. A legrégebbi feljegyzések szerint 1717-ben hangzott el Vanyarcon az első igehirdetés. Pilarik Jeremiás gutai lelkész a nagy körtefánál a szárazmalom mellett a szabad ég alatt hirdette Isten igéjét. Ugyanebben az évben a vanyarci növekedő hívő közösség a gutai gyülekezethez csatlakozott, „mint leány az anyához”. A vanyarciak hamarosan fatemplomot valamint iskolát építettek. A fatemplom 9 öl hosszú és 4 öl széles volt, még kórus is volt benne, az oltárt és szószéket is fából ácsolták. 1732-ben pedig már harangot is öntettek. A mai templom helyén állt a harangláb. A nagyharang felirata ez volt: „Steinbock József öntött engem Budán 1732. évben”. 1756-ban kis harangot is öntetnek. A gyülekezet 1783-ban II. József császár engedélye alapján önálló anyagyülekezetté alakul, s még ebben az évben lelkészt választanak Petyjan Mihály személyében. 1799-1800-ban a gyülekezet Benczúr István lelkész vezetésével templomot épített. A lelkész 1798-ban Bodonyból (mai Kétbodony) érkezett, korábban ott is templomot épített. A telket Ócsai Balogh Péter Nógrád megyei alispán, a Magyar Evangélikus Egyház első egyetemes felügyelője adományozta a gyülekezetnek, aki építési anyaggal és készpénzzel is jelentősen támogatta a templomépítést, ahogyan korábban a parókiaépítést is. A templom 1885. március 31-én hatalmas tűzvészben leégett. Hatalmas erőfeszítéssel mintegy fél év alatt felújították. Új harangokat kapott, majd 1887-ben a Saskó Márton által épített hat regiszteres orgonát. Az első világháborúban beszolgáltatták az orgona ónsípjait valamint a nagyharangot, melyet 1925-ben sikerült pótolni. 1971-ben kisharang is került a templomtoronyba.
A gyülekezet nevezetes személyiségei és patrónusai közé tartozik a Dessewffy család, akik mindig kivették részüket a különféle munkálatokban. Dessewffy Imre 1816-ban orgonát adományozott, Dessewffy báró Hellenbach Polexina pedig úrvacsorakészletet 1853-ban. A Dessewffyek különleges vörösmárvány síremlékei a templomkertben vannak.
A gyülekezet tagja volt évtizedeken át Veres Pálné sz. Beniczky Hermin, (1815-1895) a magyar nőnevelés jelentős személyisége. 1867-ben huszonketted magával megalapította az Országos Nőképző-Egyesületet, majd 1869-ben leányiskolát indított Pesten. Először bérelt helységekben folyt a munka, majd 1882-től a Zöldfa utca 38. sz. alatt épített saját iskolaépületben. Érdekesség, hogy az anyakönyvünk szerint Veres Pálné volt az utolsó elhunyt, akit még csak az egyház anyakönyvezett, hiszen 1895. október 1-én indult az állami anyakönyvezés, ő pedig szeptember 27-én hunyt el.
A gyülekezetből indult lelkész gyermekként Maróthy Jenő (1895-1937) író, újságíró. Mikszáth Kálmán nyomdokain járva, több novellás kötetben őrizte meg a tót és palóc világ hétköznapjait, lelkületét, elsősorban a vanyarci gyermekkori élményeire támaszkodva.
Jelen keretek között nem lehet kitérni mindenkire, aki a gyülekezet 300 éves történetében sokat tett a közösségéért. Istennél vannak felírva neveink, Ő tudta és tudja megáldani lelkészek és felügyelők, tanítók és presbiterek, és minden gyülekezeti tag munkáját. Ő, aki a szívek és vesék vizsgálója, meg tudja adni méltó jutalmát mindenkinek ama napon.
A gyülekezet életében csakúgy, mint máshol, jelentős veszteségeket okozott a két világháború. A hősi halottakon túl, a második világháború után a kitelepítés, a szlovák-magyar „lakosságcsere” következtében 50 család került Csehszlovákiába. Majd 1948-ban az egyház földterületeinek és iskoláinak államosítása következett, ami alapjaiban változtatott meg mindent, hiszen a gyülekezet élete „be lett szorítva a templomba”. A három iskolaépületből csupán egyet kapott vissza a gyülekezet természetben, melyet a Dessewffy kúria után kapott kárpótlási összegből újított fel gyülekezeti házzá a rendszerváltás után 1995-ben.
A gyülekezet lelkészei a kezdetektől napjainkig:
- Petyjan Mihály 1783-1793
- Korilly János 1793-1798
- Benczúr István 1798-1815
- Kolosváry István 1815-1832
- Agner János 1832-1842
- Zelenka Dániel 1842-1875
- Maróthy Emil 1875-1911
- Králik Ervin 1911-1932
- Liska Ferenc helyettes lelkész 1932-1934
- Farkas Lajos 1934-1936
- Kertész Ferenc 1937-1947
- Schultz Jenő 1947-1988
- Sándorné Povazsanyecz Gyöngyi és Sándor Frigyes 1988-1997
- Szabó András 1997-napjainkig
A gyülekezet életét a jelenkorban is nagyfokú aktivitás jellemzi. Templomunkat 2015-ben egy európai uniós pályázatnak köszönhetően kívül-belül teljesen felújítottuk. Egyházkerületünk püspöke, dr. Fabiny Tamás 2015. november 22-én újraszentelte szeretett templomunkat. 2016-ban a templom melletti házat a helyi önkormányzat segítségével megvásároltuk és parkolót alakítunk ki a helyén. Az 1941-ben, Prónay Gábor felügyelő, acsai földbirtokos segítségével épült parókia 2002 és 2010 között több ütemben ugyancsak teljesen megújult. 2002-től a gyülekezet egyben esperesi székhelyként is működik. Ezzel összefüggésben jelentős kerületi segítséggel segédlelkészi lakást is vásárolt és alakított ki a gyülekezet. 2004 óta már 11 lelkészjelölt teljesítette hatodévét Vanyarcon. Ez igen jelentős mozgalmasságot és színt jelent a gyülekezet életében.
Gyülekezeti életünk középpontjában a vasárnap délelőtti ½ 11-kor kezdődő istentisztelet áll, átlagosan 100-110 fő részvételével. Az esti istentiszteleten 20 és 30 között vagyunk. A templom és temető közelségéből adódóan a temetések a régi hagyományt követve a templomból indulnak. Jelenleg éppen a temető körbekerítése zajlik, adakozásra és társadalmi munkára buzdítjuk a falu népét. Megbecsülve gyökereinket, évente 5-6 alkalommal szlovák nyelvű istentisztelet is van Gulácsiné Fabulya Hilda lelkésznő, illetve Jan Durov nagykürtösi nyugalmazott esperes szolgálatával. Testvérgyülekezeti kapcsolatot ápolunk a barcasági Négyfalu-fűrészmezői gyülekezettel, belföldön pedig a kispestiekkel. Fontos szerepe van gyülekezetünkben az éneklésnek. 1947 óta folyamatosan van énekkarunk, 2001 óta pedig minden évben megszervezzük a nyári zenei tábort. A hitoktatás a Veres Pálné Általános Iskolában zajlik, újabban a berceli általános iskolában is, hiszen közel húsz vanyarci gyermek már oda jár.
Minden évben napközis hittantábort is szervezünk a gyermekeknek. Két éves előkészítés után nyolcadik osztályban konfirmáljuk a gyermekeket. Gyülekeztünk létszáma közel 900 fő, mintegy 600 választásra jogosult taggal. Jellemző, hogy a képzett fiatalabb korosztály kiáramlik a faluból, helyben lévő munkalehetőség híján máshol telepednek le. Olvasva a régi vizitációs jegyzőkönyveket és lelkészi beszámolókat, ez bizony sok évtizedes jelenség nálunk, minek következtében szerte az országban mindenhol találhatunk vanyarciakat. Sokan közülük új lelki otthont, gyülekezetet is találnak új lakóhelyükön. A mai magyar vidék helyzetét és a különféle folyamatokat látva az a feladatunk, hogy mindvégig kitartsunk, hogy őrizzük a hit lángját, és reményteljes jövőt várjunk. Isten igéjében naponta növekedjünk, az értünk halt Jézus Krisztust láthatóvá tegyük személyes életünkben és közösségünkben, ezzel is őrizve szeretett falunkat, Vanyarcot. Isten a mi oltalmunk és erősségünk!
